Sorrend

Sziasztok!

Sajnos az álmaim nem tudom időrendi sorrendbe rendezni a blogban. Az előző két álmom sorrendje is fordított lett, és szeretném a régebbi álmaim is megjelentetni majd később, ahogy időm engedi, hogy begépeljem őket. A dátumot minden esetben oda fogom írni. 

Elnézést kérek ezért.

Álommanó

Belső utazás

2011. 06. 13. Belső utazás

Egy hegyi ösvényen voltam. Jobbra volt egy nagy ház.

Telkeket voltunk nézni a hegyen Anyuval és ekkor találtunk rá erre a házra, ami nagyon tágas volt, több szintes, palotaszerű.

Egy udvarról a házba léptem, ahonnan lépcsőkön kellett felfelé menni. Alul szobaszerű helyiségek lehettek, de nem nagyon láttam, mert egyrészt sötét volt, másrészt meg itt mintha csak a bal oldalra láttam volna, jobbra nem. Bal oldalt futott felfelé a lépcső is. A második vagy harmadik szinten már világos volt, narancsos fény világított szintén balra :). Odafelé azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám kifizetni a villanyszámláját vagy a fűtését egy ekkora háznak :-) Csak egy teret fűtenék, ha itt laknék. (Igazán energiatakarékos vagyok, mert úgy néz ki, abból kicsit keveset hoztam :-) Szóval felérkeztem az emeletre, ahol a konyha volt. Nagynak éreztem a teret, de ez a narancssárga fényű konyha csak egy kis helyiség volt benne bal oldalon, mint egy kis külön fülke. Itt már vártak rám, egy asszony, és egy hosszú hajú lány, aki a lánya volt. Meg akarták mutatni nekem a házat. Itt egy kicsit megálltam, és szét is néztem, és megakadt a szemem a plafont díszítő elemeken. Egy stukkósor futott keresztben a konyhán. Olyan tibeti Buddhista templom hatása volt, mint egyébként magának a háznak is. Olyan sötét, nagy, magányos ház, belül apró ragyogó fénnyel. Olyan volt, mintha az egész ház egyterű lenne, de mégis megvoltak a szintek benne. Éreztem, hogy a konyha után is vannak még emeletek, de nem mentem feljebb, mert közben valaki megkérdezte, hogy mennyibe kerül a ház? Azt válaszolták rá, hogy 21 millióba. Ekkor a kérdező férfi humorosan megjegyezte, hogy minimálbér :-) Én éreztem, hogy ez nekem sok, és elindultam lefelé, ki az udvarra, ahol ott várt Anyu. A házba nem jött be velem, legalábbis csak itt a ház előtt láttam akkor is, amikor bementem, és akkor is, amikor kijöttem. Mondtam neki, hogy 21 millió, amire - elfogadva a döntésem, hogy az nekem sok -, annyit mondott, hogy menjünk tovább. Az udvaron ekkor már sokan voltak, mintha itt gyülekeztek volna a hosszú úthoz a hegyen. (biztos ők is jöttek házat keresni:-)

Egy zöld, erdős ösvényen mentünk tovább. Nappal volt, de a fák miatt olyan árnyékos volt az út első szakasza. Távolban láttam a fényt, tudtam, hogy mindjárt kiérünk az erdőből.  Egy darabig egyenesen haladtunk, rengeteg emberrel, majd kiértünk a hegygerincre, ahol volt egy útelágazás balra, pont a hegygerinc tetején. Balra gyönyörű kilátás volt, egy völgy terült el ragyogó napsütésben, rózsaszín virágok nyíltak a zöld mezőn. Egy darabig álltam itt. Éreztem, hogy a többiek is a közelemben vannak, valahol a hátam mögött, mert előttem már nem volt senki, nem láttam őket, csak én álltam ott, és döntenem kellett, hogy merre menjek tovább. Bár a völgyet és a balra ívelő utat rendesen beláttam, az előttem lévő utat pedig nem, éreztem, hogy a gerinc folytatódik, és én inkább mentem tovább egyenesen. Megint egy erdős rész jött, majd megint egy elágazás. Ekkor már este volt, és hallottam, hogy szól a zene. Egy sziklás hegyen mentünk tovább balra kanyarodva felfelé. Éreztem, hogy jobbra megint tér van, völgy lehetett lefelé, de nem láttam, mert sötét volt.  Volt velem egy szőke, középhosszú hajú lány, és ott volt az apja, egy öregember, aki nagyon szigorú volt, és kiderült róla, hogy ő a koporsókészítő. Mindenbe beleszólt, és mindig csak a tökéleteset értékelte. Veszekedni kezdett a lánnyal, akit nagyon sajnáltam. Valamilyen átlátszó, vékony pauszpapír elszakadt, amire az öregember dühös lett, és kiabálni kezdett vele, hogy:........belevágod az arcomba! (nem értettem pontosan, de lehet, hogy csak nem emlékszem, mert akkor tudtam, miről van szó).

A lány mintha nem szólt volna vissza semmit, helyette én szóltam, és "belevágtam az arcába": "Egész életedben arra készülsz, hogy megalkothasd a tökéletes koporsót! - Saját magadnak!" -ezzel otthagytuk. Kicsit fentről nézve szinte láttam, ahogy a saját koporsójában fekszik a sziklák között. Én mentem tovább egyenesen (vagy felfelé?). Felkeltem. 

Álommanó

Gyógyító álom

2011. 06. 17. Gyógyító álom - feldarabolt test

Régi buszmegállóban álltam, vártam valakit, egy férfit, de nem jött.

Átmentem a másik oldalra, és kiderült, hogy ő ott várt engem, de át kellett mennem oda.

Bementem egy épületbe, ami egy nagyon kis, szűk helyiség, egy mosdó volt. Fertőtlenítős levegőt éreztem, és a torkomon volt valami rossz, amit kiköptem. Ekkor éppen jött egy gyerek is a mosdóba, aki ezt látta, és kiszaladt. Ekkor bejött az anyja, és azt mondta, hogy ezt nem kellett volna (kiköpnöm). Szégyelltem magam, de már nem tudtam mit tenni, kezet mostam, és kimentem a mosdóból.

Már nem azon a helyen voltam, ahol előtte bementem, hanem egy ösvényen, ami egy nagy udvarra vezetett be. Itt nagyon tágas, de kietlen volt a tér, sárga homok volt, a távolban pedig épületek. Mielőtt az udvarra értem volna, elém jött két ember, az egyikük egy férfi volt, a másikat nem láttam jól, távolabb állt. Nem tudom, mit mondott nekem, de nem voltak túl jó érzéseim, mert úgy éreztem, hogy valami kísérletet akarnak velem csinálni. És megint éreztem azt a fertőtlenítőst ízt, mintha a levegő lett volna olyan fertőtlenítős, fojtogató, más. Az a férfi, aki az álmom elején várt engem, szintén ott volt, de távolabb tőlem, csak egy helyben állt ott és várt. Én nem tudtam, mire várunk, és elmentem az udvaron körbenézni. Kis nézelődés után elindultam egy épület felé, mert éreztem vagy tudtam, hogy történik ott valami.

Amikor bementem az épületbe, ami leginkább egy régi gyárépületre hasonlított, és sötét volt bent, láttam, hogy a bejárattól balra van egy kád, és abban fekszik egy lány, de nem egyben van, hanem darabokban. Felette többen is álltak, akik megpróbálták meggyógyítani. A lány teste nagyon csúnya volt, véres, nyálkás, és a folyadék, amiben feküdt, az is fekete volt. Akik ott álltak felette, azt mondták, hogy majd az én testemmel  fogják meggyógyítani, és elindultak felém. A lány itt közben megpróbált felülni, és jobban láttam. Hosszú, barna haja volt, copfba fogva, mint az enyém. Hasonlított rám. Rossz érzésem lett, és amikor elindultak felém, kimenekültem a helyiségből. Kint fény volt, és ott már viszonylag biztonságban éreztem magam. Odamentem a férfihez, aki ide "elhozott", mert éreztem, hogy ő velem van. Még mindig egy helyben állt, és csak annyit mondott, hogy várjak. Ekkor felébredtem, de éreztem, hogy ez így nem jó, és megint visszazuhantam az álomban látott képhez, és megint a régi épületben lettem. De már magamtól mentem oda a kádhoz, segíteni akartam. Meztelen voltam, és elkezdtem megcsonkítani a testem. Gondolatban levágtam a bal lábam, majd a jobb lábam, ami egyáltalán nem is fájt, majd a bal kezem. Odaadtam azoknak, akik a lányt meg akarták gyógyítani, majd segítséget kértem, és levágták a jobb kezem, és mikor akartam, akkor a fejem is. 6 darabban volt a testem, és én még mindig ott álltam (a tudatom), vagyis 7 részben voltam. A testrészeimet beletették a folyadékba a lány testéhez. Kis idő eltelhetett, mert vártam (a tudatom várt ott). Majd láttam, hogy a lány felül, és kimászik a folyadékból saját erejéből. Szintén meztelen volt, az én testem vált az ő testévé. Egészséges volt, és megköszönte, hogy feláldoztam magam érte. Ekkor olyan érzésem lett, hogy belekerülök a testébe, és eggyé válok vele.

Ismét kimentem az udvarra, ahol a férfi már az ajtóban várt, nem állt a távolban, a megszokott helyén, hanem elém jött és mosolygott, örült.

Ekkor elindultam felfelé egy lépcsőn, aminek a közepére érve, bal oldalt ott feküdt a ruhám. Arany színű volt, vagy legalábbis csillogott. Felvettem, és felértem a fénybe. Felkeltem.

Álomból kilépés

2011. április 30. Sólyom - Álomból kilépés

Álmodtam: Istvánék házában voltunk többen, de csak rá emlékszem. A teraszon álltunk, beszélgettünk. Én láttam, hogy egy nagy madár leszállt a korlátra. István valakihez beszélt, és közben oda akart könyökölni, ahol a madár ült, de nem vette észre, így majdnem rákönyökölt. Szóltam neki, hogy vigyázzon, de végül is a madár átugrott a másik korlátra. Ekkor István észrevette a madarat, és éreztem, hogy ismeri, talán az ő madara volt, mert odatartotta felé az arcát, az pedig bal oldalt belecsípett. Arra gondoltam, hogy a madár vak... és talán ekkor jöttem rá, hogy ez egy sólyom. Istvánnak nem fájt a madár csípése, pedig én elég erősnek éreztem, de ő folytatta a beszélgetést, mintha nem történt volna semmi különös... Én néztem tovább a madarat, aki odaszállt hozzám, a méhemhez, belém csípett, és elkezdte enni azt. Féltem, és talán akartam kiabálni is, de nem tudtam megmozdulni sem. Ekkor már nem álmodtam. Fehér fényt láttam, éreztem, hogy az energia feltölt, áramlik a testemben, majd a szememmel - ami nem volt nyitva, úgyhogy a harmadik szemem lehetett - láttam, hogy magam előtt vagyok, mint egy átlátszó gömb szárnyakkal. A tudatom átkerült a gömbbe, és elszáguldottam körben a szobán. Ívben repültem a falig, majd visszafordultam a testem felé, és úgy éreztem, hogy visszatérek. Ekkor átlátszó képeket kezdtem látni. Mint egy filmet, úgy láttam, hogy száguld felém egy lovas, mint a honfoglaló magyarok, ősi, díszes ruhában, süveg volt a fején. De nem láttam nála eszközöket, tarsolyt, tegezt, vagy fegyvereket... A bal karján sólyom ült. Amikor felém ért, az kitátotta a szárnyait, amitől hatalmasnak tűnt. A lovas olyan volt, mint egy futár, jött, majd láttam, amint tőlem elment.

Á-l-omman-ó

Az álmom valószínűleg a betegségemre utal. De az is érdekes lehet, amit Varga Géza könyvében találtam a sólyomról:

"Népmeséinkben megtalálható az embert magasba emelő madár alakja, akit repülés közben folyamatosan etetni és itatni kell. A képek azt a pillanatot mutatják, amikor egy bajbajutott megszabadul az alvilágból, valamilyen alvilági erő rabságából és félúton van a felső világ felé."
(forrás: Varga Géza: A magyarság jelképei)

Arctalan ember

2011.04.21. Arctalan ember

Egy szobában voltam. Szemben velem, kicsit tőlem jobbra állt egy ember. Nem volt arca, csak egy fehér sziluettet láttam (nem körvonalat, hanem egy embert, aki teljesen fehér volt). Bal oldalamon éreztem, mintha a vállam fölött lenne egy arc, vagy fej, gömb, ott volt valaki, aki beszélt hozzám. (Sajnos még most sem tudom megjegyezni ezeket, amiket álmomban hallok, egyszerűen nem emlékszem rájuk.) Közben, szintén balra láttam egy fehér falat, amiről tudtam, hogy az most le van tapétázva, de alatta  eredetileg egy sötétkék nagy méretű folt volt. És láttam egy gombfesték készletet, amiben csak piros és kék festékgombok voltak a két végén. A többi festékgomb hiányzott, vagy amelyikben volt, abban csak kis darabkák voltak. A készlet jobb oldala volt piros, bal oldala kék.
Az előttem álló, fehér, arctalan ember éppen lehuppant a mögötte lévő ágyba. Mint akiből kiment az energia, leült. Ekkor női hangon sírást hallottam, és erre felkeltem.

Á-l-omman-ó

Lakókocsi

2011. április 19. Lakókocsi

Úgy éreztem hogy egy régi cirkuszos lakóautóban ülök, vagy valami ahhoz hasonlatos, szűk helyiségben. Bent sötét volt, a belseje egy csillogós, fekete vagy legalábbis sötét anyaggal volt beborítva. Kintről egy kis ablakon keresztül fehér fény szűrődött be, amely előttem gyengéden megvilágította a teret, ezért láthattam, hogy az anyag ami körülvesz, csillog.
Ültem ott, és meditáltam. A jobb kezemben egy inga volt, a bal kezemmel pedig mintha egy könyvet lapoznék, szinte zongoráztam a levegőben. Kerestem valamit. Erős energiát éreztem, és csukva volt a szemem, de mégis érzékeltem, láttam valamit. Próbáltam a szememmel jobban megnézni mit is látok, de nagyon távol volt, nem tudtam megnézni, mi volt az. Felkeltem.

Á-l-omman-ó

Révész

2011.04.15. Révész

Valamilyen kiránduláson, túrán vettem részt. Többen voltunk, de 2 ember tartozott hozzám. Bementünk egy régi, kastélyszerű helyre, ahová lepakoltuk a cuccainkat. Sok-sok ruha volt ott, hegyén-hátán egy padon, vagy asztalon, ami neki volt tolva a falnak. Különleges csillárok voltak a kastélyban bent, de már régi, elhanyagolt volt az épület. Az egyik csillár még ép volt, és a többiek azt nézték, hogy alul két elem (két része) keresztben el van fordulva. Én odamentem a falhoz, ahol a pad vagy asztal volt. Ott volt a fehér, törtszínű kabátom is.
Ezt követően kimentünk az udvarra, és elindultunk az úton. Ez már valamilyen állomás vége lehetett, mert mondtam a többieknek, hogy most már elárulhatják, hogy milyen tárgyat hoztak magukkal az útra. (Kabalának). Egy kis műanyag játék volt az egyiknél. Nálam egy keresztben összehajtott képeslap volt. Miközben ezt néztem, odajött egy sötét bőrű, indiaira emlékeztető ember, akinek pénzt adtunk. Nálam megint sokféle pénz volt, és az érmék között megint keresgélni kellett, hogy melyiket kell odaadni. Révész lehetett, mert ezután csónakba szálltunk. A vízen ringatózott a csónak, úgy haladtunk. Ekkor már úgy éreztem, hogy rajtam kívül nincs más a csónakban, csak a révész, a többiek másik csónakba szállhattak. Ő megkérdezte, hová szeretnék menni, hová megyek, amire én azt válaszoltam, hogy Japánba. Ő meg mutatott, hogy az ott van alattunk, lent, és én felülről láttam Japánt, mintha a térképen nézném. Kijavítottam, hogy feljebb akkor... felkeltem.
Az álom során a Ganges is eszembe jutott... :-) Ha Indiában voltunk, akkor elég érdekes lehetett csónakban az út Japánig...:-) Ha meg már Japán felett voltunk, akkor hová akartam menni?:-)

Á-l-omman-ó