2010. 03. 16. Gyógyító
Valakivel sétáltam. Tudtam, hogy hova megyek. Egy pajta-, vagy raktárszerű magas épület volt, ahová be akartam menni. Egy kerítéses udvaron volt az épület. Az udvarra belépve két fiút láttunk. Egyikük, a kisebb rokkant lehetett, mert a másik a hátán vitte, de lehet, hogy csak játszottak. Elmentünk mellettük. Utána a raktárszerű épületbe léptünk. Ez az épület olyan volt, mint a kertészetben a „fecskeház”, amelyből az üvegházak nyíltak… kocka alakú, magas, tágas. Szalmaszálak, növényi maradványok voltak mindenütt. Éreztem egy kis visszatartást, mintha nem volnék biztos benne, de tudtam, hogy azt a házat kerestem, oda kell mennem. Tudtam, hogy már jártam ott, és mondtam magamnak - vagy annak, akivel voltam -, hogy szeretek ide járni. A házba belépve ott állt a Mesterem. Puszit akartam adni neki, de ő nem adott, hanem először hátraegyenesítette a hátam, hirtelen mozdulattal megrántotta, mire üvöltöttem. Utána többször (talán 3-szor) kigömbölyített mellkassal nekem ugrott úgy, hogy az én mellkasom is ki volt gömbölyítve. (ezt ő mulatságosnak találta, és mondott egy nem túl szalonképes, humorosat, de ezt inkább nem írom le) Ez nagyon rossz érzés volt, és nagyon fájt, ráadásul nagyon váratlanul ért. Miután befejezte, adott puszit, és én határozottan jobban éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése