2011. június 9., csütörtök

Maya

2009. július 29. Maya

A buszon utaztam.
Ott álltam a közepén, és mellettem ült egy férfi, olyan volt, mint egy indián (vagy maja) ember, kreol bőrű, fekete, kicsit hosszúkás (félhosszú:) hajú. Nem tudom megállapítani a korát, de tőlem idősebb. Érezte az aurámat, és azt mondta, hogy Ő látja (v. tudja), hogy gyermeket várok. Én tudtam, hogy ez ebben a hónapban még nem lehetséges, de örültem, mert úgy éreztem, hogy akkor már nem lehet messze, ha Ő már látja.
Látta azt is, hogy kételkedem, ezért be akarta bizonyítani, és elővett egy követ (fehér, átlátszó volt, félig takarta, és valamit csinált vele, (rajzolt, írt, vagy keresett, olvasott benne), ezért nem láttam jól.) Talán hegyikristály lehetett, ezt éreztem. Közepes méretű kő volt. Azt mondta, hogy augusztus 7-e. Erre a napra van "engedélyezve".

Álommanó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése