Belső utazás

2011. 06. 13. Belső utazás

Egy hegyi ösvényen voltam. Jobbra volt egy nagy ház.

Telkeket voltunk nézni a hegyen Anyuval és ekkor találtunk rá erre a házra, ami nagyon tágas volt, több szintes, palotaszerű.

Egy udvarról a házba léptem, ahonnan lépcsőkön kellett felfelé menni. Alul szobaszerű helyiségek lehettek, de nem nagyon láttam, mert egyrészt sötét volt, másrészt meg itt mintha csak a bal oldalra láttam volna, jobbra nem. Bal oldalt futott felfelé a lépcső is. A második vagy harmadik szinten már világos volt, narancsos fény világított szintén balra :). Odafelé azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám kifizetni a villanyszámláját vagy a fűtését egy ekkora háznak :-) Csak egy teret fűtenék, ha itt laknék. (Igazán energiatakarékos vagyok, mert úgy néz ki, abból kicsit keveset hoztam :-) Szóval felérkeztem az emeletre, ahol a konyha volt. Nagynak éreztem a teret, de ez a narancssárga fényű konyha csak egy kis helyiség volt benne bal oldalon, mint egy kis külön fülke. Itt már vártak rám, egy asszony, és egy hosszú hajú lány, aki a lánya volt. Meg akarták mutatni nekem a házat. Itt egy kicsit megálltam, és szét is néztem, és megakadt a szemem a plafont díszítő elemeken. Egy stukkósor futott keresztben a konyhán. Olyan tibeti Buddhista templom hatása volt, mint egyébként magának a háznak is. Olyan sötét, nagy, magányos ház, belül apró ragyogó fénnyel. Olyan volt, mintha az egész ház egyterű lenne, de mégis megvoltak a szintek benne. Éreztem, hogy a konyha után is vannak még emeletek, de nem mentem feljebb, mert közben valaki megkérdezte, hogy mennyibe kerül a ház? Azt válaszolták rá, hogy 21 millióba. Ekkor a kérdező férfi humorosan megjegyezte, hogy minimálbér :-) Én éreztem, hogy ez nekem sok, és elindultam lefelé, ki az udvarra, ahol ott várt Anyu. A házba nem jött be velem, legalábbis csak itt a ház előtt láttam akkor is, amikor bementem, és akkor is, amikor kijöttem. Mondtam neki, hogy 21 millió, amire - elfogadva a döntésem, hogy az nekem sok -, annyit mondott, hogy menjünk tovább. Az udvaron ekkor már sokan voltak, mintha itt gyülekeztek volna a hosszú úthoz a hegyen. (biztos ők is jöttek házat keresni:-)

Egy zöld, erdős ösvényen mentünk tovább. Nappal volt, de a fák miatt olyan árnyékos volt az út első szakasza. Távolban láttam a fényt, tudtam, hogy mindjárt kiérünk az erdőből.  Egy darabig egyenesen haladtunk, rengeteg emberrel, majd kiértünk a hegygerincre, ahol volt egy útelágazás balra, pont a hegygerinc tetején. Balra gyönyörű kilátás volt, egy völgy terült el ragyogó napsütésben, rózsaszín virágok nyíltak a zöld mezőn. Egy darabig álltam itt. Éreztem, hogy a többiek is a közelemben vannak, valahol a hátam mögött, mert előttem már nem volt senki, nem láttam őket, csak én álltam ott, és döntenem kellett, hogy merre menjek tovább. Bár a völgyet és a balra ívelő utat rendesen beláttam, az előttem lévő utat pedig nem, éreztem, hogy a gerinc folytatódik, és én inkább mentem tovább egyenesen. Megint egy erdős rész jött, majd megint egy elágazás. Ekkor már este volt, és hallottam, hogy szól a zene. Egy sziklás hegyen mentünk tovább balra kanyarodva felfelé. Éreztem, hogy jobbra megint tér van, völgy lehetett lefelé, de nem láttam, mert sötét volt.  Volt velem egy szőke, középhosszú hajú lány, és ott volt az apja, egy öregember, aki nagyon szigorú volt, és kiderült róla, hogy ő a koporsókészítő. Mindenbe beleszólt, és mindig csak a tökéleteset értékelte. Veszekedni kezdett a lánnyal, akit nagyon sajnáltam. Valamilyen átlátszó, vékony pauszpapír elszakadt, amire az öregember dühös lett, és kiabálni kezdett vele, hogy:........belevágod az arcomba! (nem értettem pontosan, de lehet, hogy csak nem emlékszem, mert akkor tudtam, miről van szó).

A lány mintha nem szólt volna vissza semmit, helyette én szóltam, és "belevágtam az arcába": "Egész életedben arra készülsz, hogy megalkothasd a tökéletes koporsót! - Saját magadnak!" -ezzel otthagytuk. Kicsit fentről nézve szinte láttam, ahogy a saját koporsójában fekszik a sziklák között. Én mentem tovább egyenesen (vagy felfelé?). Felkeltem. 

Álommanó