2009. május 14. Légiriadó
A belvárosban sétáltam. Már nem emlékszem igazán, merre, de betértem egy varrós boltba, ahol vásároltam gyöngyöket, fagolyókat, és valamilyen nagy csomag volt nálam. Mellettem állt egy szőke nő, idősebb, aki megpróbált megszabadítani a csomagomtól (vagyis úgy éreztem, hogy el akarja lopni). El is vette, és nyugodtan állt mellettem tovább, mintha mi sem történt volna. De én észrevettem, és visszavettem... és én is úgy tettem, mintha nem történt volna semmi. Utána a Centrum előtt vártam a villamost. Láttam fiatalokat, köztük egy fehér keretes napszemüveges lányt, olyan 60-as évekbeli kinézete volt, de tetszett. Mintás miniruha, kistáska. Rá jól emlékszem. Valakivel beszét, aki az én oldalamon állt, Ő pedig a sínek másik oldaláról mutogatott neki. Hallottam is mit mond, de már nem emlékszem rá. Megjött a villamos, és felszálltam. Emlékszem, hogy forróság volt, nagyon-nagyon meleg nyár, és a villamoson is nagyon meleg volt. Ott volt István. Nem tudom, hogy került oda, mert előtte egyedül mentem, de ott már ketten voltunk. (Biztos azért, mert Ő nem szeret vásárolni :) (Oda nem jött velem) Mentünk a villamossal (közben más gondolataim is voltak, de már nem emlékszem rájuk) ...egészen a Vgy-ig. Nem egészen olyan volt, mint amilyen most, valahogy másabb. Az óvoda és a körforgalom előtt között állhatott meg a villamos (nem egészen körforgalom volt, máshogy volt, de már nem nagyon tudom... mindegy.) Most jut eszembe, hogy a villamos pályát át akarják építeni. És hogy ezt a szakaszt már többször átépítették.
Szóval megállt... Ekkor megszólat a sziréna. Nagyon halkan szólt, de síri csend lett a villamoson, nagyon nagy csend, mintha a levegő is megállt volna körülöttünk. Valaki megjegyezte, hogy légiriadó van. Nagyon meleg volt, olyan, mintha sivatagi levegő lett volna, vagy mint az Alföldön egyszer már tapasztaltam. És valahogy olyan sárga fény, opálos, poros fény volt a levegő helyett, fullasztó, nehézkes. A sziréna egyre hangosabb, hangosabb lett, majd megrémültünk, mert mintha elsuhant volna felettünk a sípolás. És lett egy kis mozgás is hirtelen, egy egyenruhás, egyenkalapos (kalaúzszerű, valószínűleg a villamosvezető) ember rohant végig a villamoson, és mutatott, hogy szálljunk le. Közben a hangosbemondóban is bemondták, hogy szálljon le, és menjen mindenki békében haza... és talán azt is, hogy ne mozduljunk ki az otthonunkból (lehet, hogy ezt csak éreztem, hogy otthon kell maradni). Egy gépies, sablonszerű szöveget mondtak be, mintha már előre felvették volna, hogy egy ember szótölcsérbe elmondja, túlságosan szerkesztettnek tűnt a szövege. Vagy felolvasták.
Leszálltunk, és azt láttam, hogy a villamosról leszálló embereken kívül senki nincs az utcán. Ekkor már a Posta után jártunk, összeölelkezve mentünk Istvánnal. A többi ember, akik szintén a villamosról szálltak le, lemaradtak, eltűntek, hazamentek. Egyedül maradtunk. Erre felébredtem. Olyan volt, mintha előreszaladtam volna az időben álmomban. Meg kell jegyeznem, hogy a villamoson már megint nem volt nálam csomag. Vagyis a felszállásnál még igen, mert emlékszem, hogy az ölembe tettem, de amikor leszálltam, már nem volt nálam semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése