2010. 01. 09. Indián Nap
…………………….egyedül lettem. Egy kert végébe mentem, ahol megláttam egy indián lányt, aki ruhát terített ki. Nem szólt semmit, csak mosolygott. Utána odajött egy indián fiú, és azt mondta, hogy nem jó helyen ülök, forduljak másik irányba, mert most Keletre kell fordulni és a felkelő Napot kell köszönteni. És elénekelt egy indián dalt, ami nagyon ismerős volt. Végighallgattam, néha rá néztem, néha a felkelő Napra. Még bele tudtam nézni… Amikor ránéztem a fiúra, ő is rám fordította a figyelmét, mintha nekem énekelne. Majd amikor a Nap felé fordultam, tudtam, éreztem, hogy ő is arra néz.
Álommanó
Kelet: A keletkezés, indulás, születés, gyógyulás iránya. Ide köthető minden kezdet, új kapcsolat, munkahely, lakás, terv illetve ezekre való törekvés, vágyakozás. Ide tartozik a gyermekszületés is. Évszaka a tavasz, napszaka a reggel, eleme a levegő, színe a vörös. Ideje a jövő. Ebben az irányban lehet testi-, lelki-, szellemi gyógyulásért imádkozni. (forrás: A magyarság ősi gyógymódjai)Módosítás: (2011. május 22. vasárnap, 17:07)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése